4,5-ös földrengés Zakynthos szigetén.
A Richter-skála szerinti 4,5-ös erősségű földrengést mértek szeptember 19-én.
A Richter-skála szerinti 4,5-ös erősségű földrengést mértek szeptember 19-én Zakynthos szigetén, nyilatkozta az OASP( földrengés tervezeti és védelmi csoport) vezetője, Efthimiosz Lekkasz.
A földrengés első, mérhető rezdülései Csütörtök esti órákban érkeztek, abszolút érezhető volt a turisták számára is, posztok, nyilatkozatok alapján vizuálisan és természetesen érzetre is megállította Zakynthos sziget nyugodt esti életét. Első érzetre arra számítottak az OASP-nál, hogy a 2018 október 26-i 6.6-os ( eddigi legerősebb) rezgésnél is erősebb volt, de nem volt ok pánikra, a folyamat rövid idő alatt zajlott le.
Dr. Lekkasz szerint az erőssége megegyezett a tavaly októberivel, főleg, hogy méterekre pontosan ugyanazon a terület-csoporton belül történt, ahol az előző években több mint 1500 kisebb rengést mértek. Hozzátette, nincs jelenleg adat a sérülésekről vagy, hogy történt e károsodás a kisebb rengésektől, mivel bejelentés, személyi vagy ingatlan sérülés nem történt.
Görögországban, a szigetvilágon és a kontinensen belül is gyakoriak a földrengések, évente valóban 1500-2000 darab földrengést mérnek szigetenként, ennek aránya a kontinensen nyilván sokkal kisebb.
További információ : https://www.protothema.gr