Ínycsiklandó, klasszikus görög Dolmades.
Szeretnél egy igazán finom görög harapnivalót, igazi görög yoghurt mellé ? Itt is van !
Az alábbi ételt neve Dolmades ( ντολμαδακη) , vagyis szőlő levélbe tekert finomság, amelyet görög yoghurtba mártogatnak. Kinézetre kis szőlő hengereket látsz, de nem igazán előételről beszélünk.
Nem fogok hazudni, valóban nem egyszerű például betekerni ezt a tulajdonképpen fasírt állagú keverményt, de a kis hengerek majd magukért beszélnek. Tudom, könnyű nekik, nekik a szőlő levél úgy terem, mint a gaz..
Hozzávalók :
250g szőlő levél
500g friss hagyma felkockázva
1 deci oliva olaj
10 dkg rizs
csöpp citromlé
csomó mentalevél apróra vágva
Először a szőlő leveleket felvágjuk, mint valami zeller vagy petrezselyem levelet, tehát pici apró darabokra, megpároljuk, de igazából ez inkább dinsztelés, lehetőleg kis oliva olajat önthetünk hozzá, hozzáadjuk hagymát, kis citromlével, oliva olajon, szintén , majd a kiterített szőlő levelekre öntjük ezt a hagymás, leveles sűrítményt. Majd kifőzzük a rizst és azt is ehhez a keverményhez öntjük. Szándékosan használom a kevermény szót, leginkább így tudom jellemezni, mert nem igazán fasírt ez a fasírt. Hasonló módon dinsztelünk meg egy kis mentalevelet, sok helyen nyersen is hozzáadják, szóval próbáld ki neked melyik jön be inkább. Sózzuk, borsozzuk, esetleg oreganót is tehetünk még hozzá, majd megpróbáljuk óvatosan betekerni a szőlőleveleket, amelyekben már ott áll a hagymás, olivás, leveles, rizses finomság. Tálban kiterített szőlő leveleken jól néznek ki a kis betekert hengerek, így tálaljuk, majd öntsük le kis citrommal, olivával ! Zseniális !